A 2000-es jubileumi év egyik legnagyobb eseménye a harmadik fatimai titok II. János Pál pápa általi kihirdetése volt. Megtudhattuk, hogy a látomás harmadik része nagyrészt az 1981. május 13-án, a szentatya ellen elkövetett merényletre vonatkozott.
A látomás
A fatimai titok harmadik része szimbolikusan Krisztus követÅ‘inek, papoknak, püspököknek, pápáknak a szenvedéseirÅ‘l, üldözéseirÅ‘l és vértanúságáról szól. A rombolásokat és üldözéseket az Isten ellen harcoló ateista ideológiák, különösen a kommunizmus hirdetÅ‘i viszik végbe. E drámai harcok színterét jelképesen idézi meg a látomás: a pápa, a püspökök, a papok, a szerzetesek és szerzetesnÅ‘k egy meredek hegyre mennek föl, amelynek tetején áll egy hatalmas kereszt. Ezt olvassuk a titok harmadik részében: „a gyerekek láttak egy fehérbe öltözött püspököt, akirÅ‘l úgy gondolták, a szentatya. Botladozó léptekkel ment keresztül egy félig düledezÅ‘ városon, fájdalommal és aggodalommal telve imádkozott az út mentén heverÅ‘ holtak (püspökök, papok, szerzetesek és szerzetesnÅ‘k) lelki üdvéért; fölérve a hegy tetejére, egy csoport katona megölte Å‘t, ugyanúgy, ahogy korábban tették ezt más püspökökkel, papokkal, szerzetesekkel, szerzetesnÅ‘kkel és különbözÅ‘ társadalmi osztályú és rangú világi személlyel. (...)
88 év távlatából tekintve azt állíthatjuk, hogy a fatimai látomás harmadik részében fölismerhetÅ‘ek a XX. század végének drámai eseményei. Az elmúlt XX. században, amikor a hit súlyos krízisen ment keresztül, ateisták vették át a hatalmat, ami a társadalmak erkölcsi leépüléséhez a kultúra hanyatlásához vezetett, az emberi jogok figyelmen kívül hagyásával pedig rabságba és emberirtásba torkollott. Ez idÅ‘ alatt az Egyház valódi keresztutat járt be. Ratzinger bíboros így fogalmazott: „A múlt évszázad keresztútján a pápák különleges szerepet töltöttek be. A hegyre tartó fehér alakban több pápát is felfedezhetünk, akik X. Piusz pápától kezdve egészen a legutóbbi pápáig részt vállaltak az évszázad szenvedéseiben és a megpróbáltatások között igyekeztek fölfelé a kereszthez. A látomásban a szentatyát megölik a vértanúk között. ElképzelhetÅ‘ vajon, hogy az 1981. május 13-i merénylet után, amikor II. János Pál odahozatta magának a jelenés pontos leírását, akkor a fehér alakban saját magát ismerte fel? Azon a napon nagyon közel került a halálhoz, és maga is így magyarázta megmenekülését: a Szűzanya keze irányította a golyót, s a pápa haláltusájában megállt a halál küszöbén. Az a tény, hogy a Szűz képes volt a halálos golyót eltéríteni csak újabb bizonyítéka annak, hogy nem létezik visszafordíthatatlan, elÅ‘re elrendelt sors, hogy a hit és az imádság hatalmas erÅ‘t jelentenek, befolyásolhatják a történelmet, és hogy az ima erÅ‘sebb egy golyónál, a hit nagyobb minden hatalomnál”.
A legnagyobb veszély ezért Isten elutasítása
A titok harmadik része a hitünkre vonatkozik, hiszen a hit és az erkölcs krízisének történelmi hatásairól szól, vagyis arról, hogy mik lehetnek a fatimai üzenet elutasításának következményei. Mivel a bűnbánatra és a megtérésre szóló felhívásnak nem tettünk eleget, sajnos tanúi lehettünk annak, hogy a látomás nagyrészt megvalósult. 1917-ben, a fatimai jelenés idején, az elsÅ‘ világháború még javában zajlott, Oroszországban küszöbön állt az októberi szocialista forradalom, és ekkor a Szűzanya egy háromrészes üzenetet mondott el a gyerekeknek. Ebben azt próbálta tudatosítani, hogy az Isten nélküli életnél nincs nagyobb tragédia, még egy nukleáris háború, vagy más katasztrófa sem ér fel ezzel. Tény, hogy a XX. század elején erÅ‘s hitbéli hanyatlás következett be. Ekkor ateisták kerültek hatalomra, a szabadkÅ‘művesek, a fasiszták vagy a kommunisták vezetÅ‘sége idején következtek be az emberiség történelmének legnagyobb emberirtásai. A XX. században több keresztény halt meg a hitéért, mint a történelem elsÅ‘ tizenkilenc százada alatt. Itt kell megemlékezni a legvéresebb egyházüldözésekrÅ‘l: Mexikóban (1926-1930), ahol a gyűlölettÅ‘l elvakult ateista-szabadkÅ‘műves kormány hívek és papok ezreit üldözte. Vagy gondoljunk Spanyolországra, ahol (1936-1939) a hatalomra kerülÅ‘ kommunisták 14 püspököt, 8 szerzetest és világi hívek tízezreit ölték meg. A katolikus egyházat mind a kommunisták, mind pedig a nácik elsÅ‘számú ellenségnek tekintették, amelyet meg kell semmisíteni. A szabadkÅ‘művesek, a kommunisták és a fasiszták célja a kereszténység tönkretétele volt. Ezért kínoztak halálra és gyilkoltak meg papokat és híveket a szovjet lágerekben és a német koncentrációs táborokban. Megtanulhattuk a történelembÅ‘l, hogy amikor az emberek elutasították Krisztust és az általa meghatározott értékrendet, az mindig gyilkos diktatúrák keletkezését vonta maga után; emberirtáshoz, a kultúra, a szabadság hanyatlásához, a társadalmak elkorcsosodásához vezetett, vagyis a földet pokollá változtatta.
A Szűzanya fatimai üzenetében emlékeztet, hogy az emberiség számára a legnagyobb veszély az erkölcstelenedés, a hitetlenség, Isten és az Å‘ törvényeinek elvetése, mintha Isten nem is létezne. Az ateizmus megjelenési formái a kommunizmus, a fasizmus, a sátánizmus vagy a New Age. A hit jelenlegi krízisére utal Európában az általános erkölcsi romlás, amely az élet helyett a halál kultúráját népszerűsíti az eutanázián, az abortuszon, és a fogamzásgátláson keresztül, de ugyanez mutatkozik meg a válások nagy számában és a kábítószer függÅ‘ségben is. A keresztény értékrend elvetése mindig a hatalom önkényességéhez vezet, végül pedig a társadalom saját magát teszi tönkre. Ezért olyan veszélyesek azok a politikusok, akik támogatják az abortuszt, az eutanáziát, a pornográfiát és az erkölcsi relativizmust. II. János Pál figyelmeztet: „Miután sok országban megbuktak azok az ideológiák, melyek a politikát a világ totalitárius fölfogásához kötötték -- közöttük elsÅ‘ a marxizmus , ma nem kisebb veszedelem fenyeget arra, hogy megtagadják az emberi személy alapvetÅ‘ jogait és a politikában fölszívódjék a vallási kérdés, mely minden ember szívében lakik: ez a demokrácia és az etikai relativizmus szövetségének veszedelme, mely a polgári együttéléstÅ‘l elvesz minden erkölcsi fogodzó pontot, s még mélyebben, megfosztja az igazság elismerésétÅ‘l. Ugyanis „ha nincs végsÅ‘ igazság, mely irányítja és vezeti a politikai cselekvést, nagyon könnyű hatalmi célok eszközévé tenni az eszméket és meggyÅ‘zÅ‘déseket. Miként a történelem mutatja, egy értékek nélküli demokrácia könnyen átfordul nyílt vagy rejtett totalitarizmussá”. (Veritatis Splendor 101)
A legnagyobb rossz – a tagadás szelleme
A fatimai üzenet elsÅ‘, legfontosabb részében a Szűzanya megmutatta a gyerekeknek (Luciának, Ferencnek és Jácintának) Isten elutasításának végsÅ‘ következményét, a poklot: „Láttátok a poklot, ahová minden szegény bűnös lélek kerül. Isten meg akarja Å‘ket menteni. Isten el akarja terjeszteni a világon SzeplÅ‘telen Szívem tiszteletét. Ha mindaz, amit nektek mondok teljesül, sokan megmenekülnek a pokoltól, a világra pedig béke vár”.
II. János Pál pápa, amikor 1982. május 12-én Fatimában járt, szentbeszédében utalt az üzenetnek erre a részére. A Szűzanya figyelmeztet és meg akar minket menteni a legnagyobb rossztól, a pokoltól. Az ember Istenhez vezetÅ‘ útján a legnagyobb akadály a bűn, a bűnös élet és végül pedig Isten megtagadása: személyének tudatos kiiktatása az ember gondolataiból, s földi létének teljes elszakítása tÅ‘le. Pedig az ember örök megváltása csak is Istenben lehetséges. Ha az ember elutasítja Istent, Isten is el kell utasítsa az embert (vö. Mt 7, 23; 10, 33). Vajon a Szűzanya, aki a Szentlélek által ébresztett szeretetében minden ember megváltását kívánja, hallgathat-e a megváltás alapjának megkérdÅ‘jelezésével szemben? Nem, nem hallgathat. Így tehát, mivel a Szűzanya fatimai üzenete anyai üzenet, hangja kemény és egyértelmű. Komolynak tűnik, mint KeresztelÅ‘ Szent János hangja a Jordánnál. Bűnbánatra szólít. Figyelmeztet. Imára hív és a rózsafüzért ajánlja. Üzenete minden egyes emberhez szól.
A Szűzanya Fatimában figyelmeztette az embert, hogy a legnagyobb tragédia a bűn, és a bűnös élet, amely fokozatosan Isten teljes elvetéséhez, így a pokolba vezet. Amikor megmutatta a pokol vízióját a gyerekeknek, a Szűzanya tudatosította bennünk, hogy sok lélek saját akaratából megy az örök kárhozatra, amikor a bűn rabjává válik, elutasítja a parancsolatokat, abbahagyja az imádságot, nem járul szentségekhez, és megtagadja saját hitét. Az örök kárhozat egy olyan valóság, amely felé minden istentagadó ember sodródik, ha elutasítja Isten szeretetét, irgalmasságát, vagyis úgy él, mintha Å‘ nem létezne. Az elsÅ‘ fatimai titokra utal a Szt. Fausztina nÅ‘vérnek kinyilatkoztatott igazság az isteni irgalomról: „Isten parancsára lent voltam a pokol mélységeiben(…), hogy elmondhassam és bizonyíthassam a lelkeknek, hogy a pokol valóban létezik. A legtöbb ottani lélek korábban szintén nem hitte, hogy a pokol létezik.” (Napló 741). Az Úristen „azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön és eljusson az igazság ismeretére” (1 Tim 2, 4). De létezik, mint ahogy II. János Pál pápa is írja, a legnagyobb rossz, Isten elvetése, melynek következménye az örök kárhozat, vagyis az ember Isten általi megtagadása. De vajon az az Isten, aki „annyira szerette a világot” beleegyezhet-e abba, hogy Å‘t az ember elutasítsa és ezáltal örök kárhozatra jusson? Krisztus egyértelműen fogalmaz. Máté evangéliumában nyíltan beszél azokról, akik örök kárhozatra jutnak (vö. Mt 25, 46). Kik lesznek azok? Ezzel kapcsolatban az Egyház soha nem nyilatkozott. Ez örök titok marad, a Szentséges Isten és az emberi lelkiismeret titka. Az Egyház hallgatása ezzel kapcsolatban az egyedüli helyes keresztény álláspont (…). Vajon Isten, aki maga a szeretet, nem a végsÅ‘ és teljes igazság? Miként hagyhatja ezeket borzalmakat, hogyan történhet ennyi gonoszság büntetlenül? Vajon az örök kárhozat egy bizonyos értelemben nem szükséges-e, hogy az erkölcsi egyensúly visszaálljon az emberiség oly bonyolult történelmében? Vajon a pokol nem az utolsó „mentÅ‘öve” az ember erkölcsi tudatának?” (II. János Pál: Átlépni a remény küszöbén )
A pokol Isten elutasításának végsÅ‘ következménye. Egy olyan folyamat eredménye, amely az egész életet végigkíséri. Minden tudatosan és szándékosan elkövetett bűn mélyíti az emberben az önzést, és tönkreteszi a szeretetre való képességet. Ha a gonosz annyira eluralja az embert, hogy az már képtelen lesz befogadni Krisztus szeretetét, akkor ez az ember a halál pillanatában gyűlölettel utasítja el Isten megváltó szeretetét. Ez a pokol. Ezek az emberek biztosan nem nyernek bebocsátást Isten országába. „Istent nem lehet kijátszani. Mert amit az ember vet (földi életében), azt fogja aratni is (halála után); hiszen, aki testének vet, az testébÅ‘l arat majd romlást, aki pedig a Léleknek vet, a LélekbÅ‘l arat majd örök életet” (Gal 6, 8). Szt. Pál így figyelmeztet: „A test cselekedetei nyilvánvalók: paráznaság, tisztátalanság, bujaság, bálványimádás, mágia, ellenségeskedés, viszálykodás, versengés, harag, veszekedés, széthúzás, szakadás, irigykedés, részegeskedés, tobzódás és hasonlók. EzekrÅ‘l elÅ‘re mondom nektek, mint elÅ‘bb is mondtam, hogy akik ilyen dolgokat tesznek, nem nyerik el Isten országát.” (Gal 5,19-21) Az ilyen emberekhez az utolsó ítéletkor így fog Krisztus szólni: „Távozzatok tÅ‘lem átkozottak, az örök tűzre, amely az ördögnek és az Å‘ angyalainak készült.” (Mt 25, 41) Az ilyen teljes elzárkózást Isten szeretetétÅ‘l, Jézus a Lélek ellen elkövetett bűnnek nevezi. Ezt a bűnt azért nem lehet megbocsátani, mert ilyenkor az ember saját maga zárkózik el a megtérés lehetÅ‘ségétÅ‘l. (vö. Mt 12, 31-33) Az örök pokol tehát az ember életének rossz gyümölcse, azé, aki önként a gonosz hatalmába adta magát. Ezért figyelmeztet minket a szeretÅ‘ Isten: „Ne törjétek magatokat a halál után tévelygÅ‘ életetekkel, ne siettessétek romlásotokat kezetek munkájával!” (Bölcs 1, 12) „Isten Irgalmassága – írja Szt. Fausztina – a bűnöst néha az utolsó pillanatban éri el különös és titokzatos módon. KívülrÅ‘l úgy tűnik, minden kárba veszett, de ez nem így van. A lélek, amelyet Isten irgalmának sugara megvilágít, az utolsó pillanatban oly erÅ‘s szeretettel fordul Istenhez, hogy egy pillanat alatt bocsánatot nyer IstentÅ‘l minden bűnéért. Milyen kifürkészhetetlen Isten Irgalma! De jaj – vannak lelkek, akik saját akaratukból, tudatosan elutasítják ezt a kegyelmet. Bár az irgalmas Atya még a haláltusa pillanatában is fölajánlja a léleknek ezt a belsÅ‘ világosságot, amellyel, ha akar, még visszatérhet Istenhez. De néha a lelkek olyan megkövültek, hogy tudatosan választják a poklot és ilyenkor sem mások imádsága, sem Isten sem tud segíteni.” (Napló 1698)
A fatimai titok második része
A Szűzanya a fatimai titok második részében rámutat a pokoltól való megmenekülés leghatékonyabb módjára. A legjobb az egész emberiséget a Szűzanya SzeplÅ‘telen Szívének ajánlani és imádkozni a rózsafüzért. II. János Pál pápa így magyarázta ezt: „A világot a Szűzanya Szent Szívének ajánlani annyit jelent, mint visszatérni a kereszt alá. Azt jelenti, hogy a világot fölajánljuk a Megváltó átszúrt szívének, az emberiséget visszavezetjük a megváltás forrásához. A megváltás mindig nagyobb, mint az ember és a «világ bűne». A megváltás ereje mindig végtelenül nagyobb, mint minden rossz az emberben vagy a világban. Az, hogy Máriának ajánljuk magunkat, azt jelenti, hogy elfogadjuk az Å‘ segítségét abban, hogy magunkat és az egész emberiséget a mi Megváltónknak, Jézus Krisztusnak ajánljuk”. A Szűzanya az, aki a legbiztosabban vezet minket a hit és a bizalom útján, Szent Fiához, Jézus Krisztushoz, hogy Å‘ végtelen irgalmasságán keresztül megszabadítson bennünket bűneink rabságából. „Bizalmat kívánok teremtményeimtÅ‘l” – mondta Jézus Szt. Fausztina nÅ‘vérnek – „Ne féljen hozzám közeledni egy lélek sem, még a leggyengébb, legbűnösebb sem, akinek bűne több, mint a homok a földön, mert minden elsüllyed irgalmam végtelenségében... Az emberiség nem lel nyugalmat addig, amíg nem tér meg irgalmam forrásához”. Lúcia nÅ‘vér megvallotta, hogy a Szűzanya háromszor is azt mondta neki, hogy „az utolsó idÅ‘khöz közeledünk”. Az emberiség megmentésének legfontosabb eszköze, fölajánlani magunkat Szent Szívének és imádkozni a rózsafüzért. Mária panaszkodott, hogy az emberek nem használták ki eddig a nekik ajándékozott eszközöket, ezért Å‘ most már könnyeit ajánlja föl.
Kedves Olvasók! A Szűzanya mindnyájunkat külön-külön arra kér, hogy csatlakozzunk a megváltás művéhez, hogy mentsük meg magunkat, hozzátartozóinkat, hazánkat és az egész világot. Tudjuk, hogy csak Krisztus szeretete tudja legyÅ‘zni a sok rosszat és gonoszat, amely felettünk és az egész föld felett uralkodni látszik. Krisztusnak viszont szüksége van a mi hozzájárulásunkra ahhoz, hogy általunk tevékenykedni tudjon és rajtunk keresztül eljuthasson szeretetével a legnagyobb bűnösökhöz is. Arra hív tehát minket, hogy egyesüljünk a Szent Szűzzel, hogy Å‘ élÅ‘ hitre, reményre taníthasson minket, amely a következÅ‘kben nyilvánul meg:
1. A bűntÅ‘l való elfordulásban és a Katolikus Egyház erkölcsi tanítása szerinti életben.
2. A rózsafüzér napi imádkozásában és a szentírásolvasásban.
3. A havi elsÅ‘ pénteki és elsÅ‘ szombati ájtatosság végzésében, hogy ezáltal engeszteljük Jézus Szentséges Szívét és a Szent Szűz Tisztaságos Szívét sajátmagunk és a világ bűneiért.
4. A havi szentgyónásban, a minél gyakoribb szentáldozásban, és ha ez lehetséges, kenyéren és vízen való böjtölésben szerdánként és péntekenként. A fatimai Szűzanya kéréseinek teljesítése megmenthet minket, hazánkat, Európát és a világot.
