Szerző: ks. Mieczysław Piotrowski TChr,
"Szeressétek egymást!" 1/2007 → Látott és hitt
Senki sem látta a feltámadás pillanatában Krisztus testét, melyet a sírba tétel előtt egy 4,36 méter hosszú és 1,10 méter hosszú vászonba tekertek. Ez a halotti lepel egyszerre volt lepedő, lepel és szemfedő, mely alulról és fölülről is beborította a halott testet.
A közel 100 éve tartó különböző szakmai vizsgálatok egyre inkább a torinói lepel hitelességét bizonyítják. Ezeknek a vizsgálatoknak köszönhetően a lepel a keresztény világ egyik leghíresebb ereklyéjévé vált, a tudósok pedig ámulva állnak Krisztus szenvedésének, halálának és feltámadásának „fényképe” előtt. A vizsgálatokból ugyanis kiderül, hogy a lepelben eltemetett férfit keresztre feszítették, akinek teste negatív, vére pozitív lenyomatot hagyott a leplen. Ezt az értékes ereklyét ma Torinóban őrzik. Az U.S. Air Force Academy tudósai J. Jackson és E. Jumper ismerték fel, hogy a leplen látható lenyomat háromdimenziós. Többször elvégzett részletes vizsgálataik során megállapították, hogy a tudomány nem tud hasonló képet előállítani, és az is kizárt, hogy egy hamisító ilyenre képes lett volna. A lenyomatot nem ecsettel festették, ilyen technika nem létezik, tehát nem emberi alkotás. Nincsenek rajta irányvonalak, mint bármely kép vagy rajz esetében.
Nagy rejtély, hogy a lenyomat színe ugyan sárgásan áttetsző, nem találtak rajta pigmentet, festéket, sem színezékanyagot. A pamutfonal azonban csak a külső részen sárgult meg kis mértékben, ugyanis kiderült, hogy az egy fonatban lévő körülbelül száz szál közül csak 2-3 szálnak változott meg a színe. Lenyomat tehát csak a fonatok felszínén keletkezett, de nincsen a fonál belsejében.
25 különböző laboratóriumi módszerrel próbálták meg eltávolítani az egyes fonalakról az elszíneződést, de sikertelenül. Tudományosan bizonyított tény tehát, hogy a leplen található lenyomatot sem lemosni, sem kifehéríteni nem lehet. A háromdimenziós lenyomatnak köszönhetően a tudósok két pénzérmét ismertek föl a lepelben eltemetett ember jobb és bal szemén. A jobb szemen található érme egy lepton lituus, melyet Kr. u. 29 és 32-ben, Poncius Pilátus idejében vertek. A bal szemen pedig egy olyan érmét ismertek fel a tudósok, melyet Poncius Pilátus 29-ben veretett Julia, Tiberius anyja tiszteletére. Ez egy újabb bizonyíték a Lepel származásának idejére vonatkozóan, a pénzérmék szemre helyezése pedig egy ókori zsidó szokás volt.
A Leplen található lenyomat számos olyan tulajdonsággal bír, amely ámulatba ejti a tudósokat. Annak ellenére, hogy egy test volt benne, a felületén lévő kép teljesen sima. Egyáltalán nem deformálódott, és az optika szabályainak megfelelően teljesen egyenletes vetülete. A tudósok azt gondolják, hogy a keresztre feszített ember képe egy titokzatos belső energiarobbanás eredménye. A kép ekkor „éghetett bele” a szövetbe, a sugárzáskor keletkező protonok 1 megavoltos energiájának hatására. (Ekkora energiával mozog milliós nagyságrendű potenciálkülönbségek között egy proton).
Azt a folyamatot, ahogy a kép a lepelre került a tudomány képtelen rekonstruálni. Ezért írta J. Jackson: a mai napig megismert fizikai, kémiai folyamatok alapján azt mondhatnánk, hogy a lenyomat sehogy nem keletkezhetett, azonban tudjuk, hogy valódi, még ha megmagyarázhatatlan is.
A tudományos vizsgálatok azt is kizárták, hogy a lenyomat hamisítvány lenne. A lenyomat egészen biztosan egy keresztre feszített halott zsidó testének képét mutatja, akit a rómaiak keresztre feszítettek pontosan úgy, ahogy azt az Evangéliumban olvashatjuk.
A tudományos bizonyítékok alapján nyugodt szívvel állíthatjuk, hogy a lepel valóban Jézus Krisztus halotti leple. K.E. Stevenson és G.R. Habermas amerikai tudósok azt állítják, hogy annak a valószínűsége, hogy a leplen található lenyomat Jézus Krisztusé 1 a 82 944 000-hez. Ahhoz, hogy ezt könnyebb legyen megérteni a következő hasonlattal éltek. Képzeljünk el 82 944 000 egydollárost egymás mellé letéve.
Ez éppen a New York és San Francisco közti távolság háromszorosa lenne.A bankjegyek közül egyet megjelölünk, és valaki, akinek bekötjük a szemét csak egy bankjegyet emelhet fel a földről. Annak a valószínűsége, hogy pont a megjelölt bankjegyért nyúl 1 a 82 944 000-hez. A végső következtetés a következő: a Halotti Lepelbe temetett test Jézus Krisztus teste volt. Ezeket komoly tudományos tények bizonyítják. (Verdetto sulla Sindone. Brescia, 1982, 146. old).
Y. Delage jogosan jegyezte meg, hogy ezek a komoly és megdönthetetlen bizonyítékok csak azokat nem győzik meg, akik különféle ideológiai hozzáállásuk miatt nem akarnak hinni benne.
A igazságügyi orvosszakértők, akik tökéletesen ismerik a vér alvadásának folyamatát, megállapították, hogy Jézus testét körülbelül két és fél órával a halála után tekerték a lepelbe és maximum 36 órát volt benne, hisz a leplen nyoma sincs bomlásnak. Mi több, a test egészen biztosan nem lett kivéve a lepelből, mert nincsenek rajta semmiféle szakadások vagy tépések, és az alvadt vércsomók is érintetlenül találhatók a leplen. Ezt a tényt képtelenség megmagyarázni és laboratóriumban sem lehet modellezni.
Vajon hogyan hatolt át a test a szöveten anélkül, hogy szerkezetét megváltoztatta volna? Hogyan került a titokzatos lenyomat a lepelre? Erre a kérdésre csak a hit felel, mely szerint mindez Jézus Krisztus feltámadásának pillanatában történt. II. János Pál pápa 1980. április 13-án Torinóban elmondott szentbeszédében így fogalmazott: „sok tudós érvét elfogadva a Szent Lepel a szenvedés, a halál és a feltámadás különleges tanúja. Néma tanú, de ugyanakkor mily meglepően sokatmondó!”
A tudomány leírja, hogy milyen a leplen látható ember, a hit pedig segít felismerni Őt. Ez az értékes ereklye emlékeztet bennünket arra, hogy Krisztus valóban szenvedett, meghalt a kereszten, feltámadt és megváltott engem is. Vajon e végtelen szeretet láttán közönyös maradhatok? „A hívő ember számára az a legfontosabb – mondta II. János Pál pápa – , hogy a lepel az Evangélium tükre. (...) Minden ember, aki mélyen elmélkedik róla, megrendül...
A lepel valóban különleges jel, mely arra hív, hogy példaképként tekintsünk Jézusra, az Isten Igéjére, aki önmagát áldozta fel értünk...” (Torinó 1998.05.24.)
